Ízelítő a Diktátor c. könyvünkből…

Ízelítő a Diktátor c. könyvünkből...

Prológus

Az éjszaka sötétje nem tudta elfojtani a tűz fényét, a forróság szinte felperzselte a parkot. A dísztó tetején élénk táncot járt a magasba nyúló lángok tükörképe. A vadászkastély körül óriási volt a felbolydulás, a katonák láncot alkotva adogatták egymásnak a vízzel teli vödröket.
– Segítség! Segítség! – kiabált valaki a házból oroszul. A nappali ablakai mögött egy alakot lehetett látni, ahogy kétségbeesetten kiutat próbál találni magának a hőségtől remegő fényben.
– Ki van még odabent? – kérdezte ordítva Koroljov kapitány.
– A magyar fogoly – kiabálta vissza egyik katonája, miközben szorgalmasan adta tovább a felé nyújtott vödröket. – Ritter István ragadt bent.

Koroljov szinte megkövült arccal fordult az ablakok mögött feltűnő alak felé. Látta, ahogy karját az arca elé téve próbál áttörni, majd hirtelen a lángok éles fénnyel csaptak ki az ablakokon és az ajtókon, képtelenség volt áthatolni rajta.
– Ki kell hoznunk őt élve! – kiáltotta el magát Koroljov és meggondolatlanul az ajtó felé indult, de a mellkasának ütköző hőfal megállította. – Oltsák, ahogy csak tudják!!! Mindenki jöjjön ide oltani! – kiabálta, és maga is beállt a láncba, de a tűz, figyelemre sem méltatta a vele szembeszálló embereket, egyre nagyobb falatot kebelezett be az épületből. Ekkor óriási reccsenés hallatszott, és a tetőszerkezet megrogyott, majd hatalmas puffanással beszakadt. Kívülről úgy látszott a lángok az égig csapnak fel. A katonák kezében egy pillanatra megállt a vödör. Tehetetlenül nézték, ahogy a vadászkastély és vele Ritter a lángok martaléka lesz.
– Gyerünk! Nem állhatnak le! – locsolta kétségbeesetten Koroljov a tüzet, de a vödörnyi víz annyi volt a gigantikusra nőtt máglyának, mintha homokszemekkel bombáztak volna egy várfalat.