Sale!

Frontvonal

Ez a könyv Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő, és az index.hu azonos című műsorának ötletéből született, azonban jóval komplexebb módon igyekszik bemutatni, hogy mi történt valójában 2022 februárja és 2023 szeptembere között.

Nem törekszik arra, hogy napról napra bemutassa a hadműveletek lépéseit, sokkal inkább olyan átfogó összefüggéseket, elemzéseket, prognosztizációkat vezet le Tarjányi szemüvegén keresztül, ami válaszokat adhat nem csak arra, hogy mi vezetett az Orosz-Ukrán háború kitöréséhez, de arra is, hogy milyen változások indultak el és zajlanak most is a világban, és mit hozhat a jövő Európa számára.

 

A szerkesztő utószava

Már évtizedek óta dolgozom Péterrel, és figyelem a munkásságát. Kevés olyan embert ismerek, aki ennyire átfogóan tud gondolkozni. Míg én a közeli célokat, közeli hatásokat látom, ő globálisan szemlél mindent. Már régóta mondta, hogy ki fog törni a háború, ami miatt bevallom én sokszor nehezteltem rá. Jól elvoltam a struccpolitikámmal, úgy nem kellett foglalkozni a nyomasztó gondolatokkal. De ő levezette a politikai, társadalmi, történelmi és országok közötti feszültségeken keresztül, hogy milyen folyamat merre felé tart, és vannak törvényszerűségek, amiket sajnos nem tudunk elkerülni…

A kéziratot 2023.09.30-án adtuk le, amiben Péter csak érintőlegesen említette Izraelt. Emlékszem sokat vacillált rajta, hogy talán többet kellene azzal a térséggel is foglalkozni az írásában, de meggyőztem, hogy a Frontvonal c. műsor eddig elsősorban az Orosz-Ukrán háborúról szólt, és egy ilyen típusú dokumentum könyvet minél előbb el kell engedni, mert annyi minden történik a világban, hogy mire végigmegy az olvasószerkesztő, grafikus, tördelő és nyomdai folyamatokon már újabb száz oldalt lehetne hozzáírni, ezért végül valóban elengedte a kéziratot. Hét nappal később, 2023.10.07-én kitört az Izraeli háború…

Emlékszem a hideg rázott ki a hírek hallatán, és ezt nem csak a szörnyű történések okozták, hanem a felismerés, hogy ezt valaki nekem már előre megjósolta. Épp úgy, ahogy számtalan közös kalandregényünkben leírtak később megtörténtek.

Azt gondolom, hogy a ma őrült világában mindig szükségünk van egy független hangra, egy objektív nézőpontra, hogy nagyobb rálátásunk legyen a körülöttünk zajló történésekre, mert minden mindennel összefügg, és a távolinak tűnő folyamatok is nagyban befolyásolják a mindennapi életünket.

Éppen ezért mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, aki meg szeretné érteni, nem csak a bolygónk jelen mozgató rugóit, de Európa jövőjét is.

Dosek Rita

5.092 Ft

Könyv bemutató spot

Scroll to Top